Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.Elzánál és Pofácskánál járt egyesületünk Maroslelén. Mindkét kutyus S. O. S. gazdit keres. Szeretnénk nekik egy jobb és szebb jövőt, mert megérdemlik. Vittünk a számukra tápadományt is.

 

 

 

 


 

Pofácska egy nagyon cuki, igaz kissé félénk, az idegenektől először visszahúzódó, három-négy év körüli, pincsi keverék kutyus. Az állkapcsa sérült korábban, vagy születési rendellenesség, picit félrecsúszott, de ez nem akadályozza őt semmiben sem. Ettől talán még cukibb. Őt ajánljuk lakásba, illetve kertbe is egyaránt.

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.

Elza két év körüli, nagyon gyermekbarát, család centrikus, kiegyensúlyozott kutyus. Jelenlegi gazdájához kistestvéreivel együtt került, ő maradt meg egyedül. Jelenleg láncon él és nagyon szeretne egy új családot, hiszen a mostani házból költöznie kell sajnos a családnak, de az új helyre nem vihetik magukkal. 

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.

Amennyiben örökbe fogadnád valamelyik kutyust, kérünk jelezd a számunkra.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség