Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.Egyesületünk tegnap este, azaz 2018.04.19-én olvasta a Facebook-on, hogy Hódmezővásárhelyen a Szivárvány Otthon udvaránál van egy beteg, kullancsokkal teli cicus, aki segítségre szorul. Jeleztük Anikónak, aki kiírta a segítség kérést, hogy a mai napon, azaz 2018.04.20-án elmegyünk és megnézzük a cicust.
 
 
 

 
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.
Így is volt, az otthon munkatársai megmutatták a cicust, épp napozott az udvarban. Ahogy megérintettük, azonnal dorombolni kezdett és dagasztani. Megnyugodtunk, hiszen közel sem tűnt olyan rossznak az állapota, mint ahogyan azt gondoltuk a leírásból, de ennek ellenére az állatorvoshoz mentünk vele azonnal. A doki megvizsgálta, ő is egészségesnek vélte a cicust, körülbelül 2-3 év körüli, ivaros kandúr.
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.
 
A fülei sebesek, a nap okozta égés miatt, illetve a szőrzete piszkos. A belső és külső élősködőmentesítése megtörtént, más egyéb beavatkozásra nem kellett, hogy sor kerüljön. Ideiglenes befogadónknál helyeztük el, egyelőre megfigyeljük, a holnapi napon a bundáját is megtisztítjuk és, ha az eredeti gazdája nem jelentkezik érte, ivartalaníttatni is fogjuk. Ezután már várjuk is a gazdi jelölteket is. Aki szeretne egy okos, tüneményes, szófogadó, dorombolós, igazi szeretetzsákot, az biztosan jól fog dönteni.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség