Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Állatbarátok a könyvtárban címmel tartott rendhagyó természetismereti foglalkozást első osztályos kisiskolásoknak az Országos Állatvédelmi Alapítvány és a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete április 20-án Szegeden, a Somogyi-könyvtár Petőfi-telepi fiókkönyvtárában.

 

 

 


 

A gyerekek a felelős állattartásról hallhattak interaktív beszámolót, és már az első percben kiderült, hogy a kicsik igen élénken érdeklődnek a téma iránt. Ez nem is csoda, hiszen szinte mindegyiküknek van otthon házi kedvence, legyen az kutyus, cica, óriáscsiga vagy éppen futókacsa. Az előadássorozat legfőbb célja azonban a fiatalok érzékenyítése volt, hogy minél jobban szeressék és tiszteljék az állatokat és a természetet. Mindemellett természetesen a háziállatok helyes ápolásáról és tartásáról is szó volt. Így a többi között kiderült, hogy mire kell a legjobban odafigyelnünk egy kertben vagy udvarban tartott kutya és cica esetében, de a lakásban tartás legfontosabb szabályairól is hallhattak az elsősök.
Az Állatbarátok a könyvtárban előadássorozat április 25-én folytatódik, akkor a harmadikos és negyedikes diákok ismerkedhetnek meg a felelős állattartás alapjaival. A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének célja – az állatmentésen túl – a fiatalok nevelése és oktatása, épp úgy, mint a szegedi székhelyű Országos Állatvédelmi Alapítványé. Az alapítvány éppen ezért egy állatvédelmi iskola megalapítását is tervezi, ahol a fiatalok nevelésében kiemelt szerepet kapna az állatok és a természet iránti tisztelet erősítése.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség