Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Nos, bemutatkozom nektek: én egy fiatal, 2 év körüli kis hölgyecske vagyok, akit bő két hónappal ezelőtt egy autóbaleset ért. Egy kedves vásárhelyi család megtalált a földön heverve, hazavittek és megpróbáltak meggyógyítani, de a hátsó lábam eltörött és nagyon beteg lettem.

 

 

 


Szóltak a vásárhelyi állatvédőknek, akik gondozásukba vettek, elvittek dokihoz . . .  a doki bácsi az állatkórházában tartott, hiszen a baleset következményeképp a hátamról levált a bundám, a bőröm. Sok-sok kezelés, kenőcs, injekció és jó pár nap, hét a kórházban. De a kitartó gyógyulásomnak köszönhetően, jöttek értem az állatvédők és egy szuper ideiglenes befogadóhoz, az ápolómhoz vittek.
Rengeteg szeretetet kaptam Évától, aki tiszta szívéből gyógyította a fájó sebeimet. Lábra alig-alig tudtam állni. De elmondhatom, hogy mára olyan szépen meggyógyultam, hogy a doki bácsi a legutóbbi ellenőrző vizsgálaton azt mondta, hogy nem kell műteni sem a lábamat, hiszen szépen összeforrt, meggyógyult. Igaz, picit bicegek, de ettől függetlenül gyorsan tudok szaladni, felugrani a fotelba és játszani más cicákkal. A hátamon a súlyos sérülések nyomai még látszódnak, de a szőröcském a sebek helyén szépen nő, így hamar elmúlik.
Ám nagyon jó cica vagyok és nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan küzdötök értem, segítetek nekem. Nincs más hátra, mintsem az, hogy egy szerető otthont találjak magamnak. Ha úgy gondolod, hogy a lakásodban van hely a számomra és nagyon-nagyon-nagyon tudsz majd rám vigyázni és szeretni, megadsz nekem mindent, akkor hívd fel az egyesületet vagy írj üzenetet nekik és kérj tőlük el! Karácsonykor már veled akarok aludni!

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete
20/980-20-42; 30/554-84-66
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Vagy a Facebook-on privát üzenetben.

További fotók:

 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség