Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete-Nyitrai Ágnes Elnök Asszony segítségével SIKERÜLT ivartalaníttatnunk és a betegségből meggyógyíttatnunk ezeket a cicákat.
Köszönjük segítő önkénteseink segítségét is, akik a szállításban segítettek, és a kezelésekben.
Ezt a levelet küldte el nekünk a cicák gazdija, akinek külön köszönetet mondunk ezúton is, hogy SEGÍTSÉGET KÉRT és nem dugta a fejét a homokba. Példaértékű a cselekedete.
Levél: "Bizony ez így volt nyáron.Akkor még kétségbeejtő volt a helyzetünk.Mi voltunk az a hódmezővásárhelyi család akiken Önök és a Szegedi cicamentők segítettek. A Vásárhelyi állatvédőknél Balogh Ernőnek köszönhetünk nagyon sokat. Ő közvetített családunk és a Cicamentők között.Ő intézte a szállításukat az ivartalanításra. Ő telefonált ha meg volt az időpont.Én is bár mikor felhívhatom Ernőt,ha valami problémám volt. Benne egy igazán becsületes,őszinte, az állatokért bár mit megtenni képes embert ismertünk meg.Szegény,néha a majd 40 fokos melegbe vitte a cicákat Szegedre.Köszönjük az autó vezetőjének is a segítséget,hisz neki is abban a kánikulában kellett a cicákkal oda vissza utazni. most megállapodott a cicalétszám. 14 cicánk van,azok viszont egészségesek,gyönyörű szépek lettek.Kikerekedtek, a szőre mindegyiknek csillog. A fekete cicánk már nem vöröses színű,hanem korom fekete. Minden cica teli lett élettel.Játékosak,vidámak,imádni valók. Sajnos kicsit sokan vannak,de senki nem akar felnőtt cicát magához venni.Ezek a cicák már mind elmúltak egy évesek. A legidősebb már 10 éves. nem is nagyon tudnánk melyik cicát is adnánk oda,ha lenne jelentkező.mindegyik cica egy egyéniség.Mindegyikben van valami amit csak imádni lehet. Nem baj.hogy ennyien maradtak,lényeg,hogy egészségesek legyenek. Köszönjük szépen a sok-sok segítséget. Ernő,neked is mindent nagyon szépen köszönünk. nem tudjuk mivel is tudnánk meghálálni azt amit értünk és a cicáinkért tettetek. Sajnos mi már fizikálisan képtelenek vagyunk önkéntes munkával viszonozni a szívességet. Fiunk,még nem dolgozott nyaranta a Mártélyi úti cicamenhelyre ki járt az ott élő menhelyi kutyusokat sétáltatni,vagy éppen a kenneleket takarítani.Most már erre nincs ideje,mert nyáron már dolgozik ápolóként.Sok sikert a további munkájukhoz,sok szerencsét és jó lenne ha minél kevesebb kutyussal kellene foglalkozniuk. Sajnos ameddig az emberek felelőtlenül bánnak a jószágaikkal,addig lesznek kicsapott kutyák,vagy öreg kivert kutyák,akik már csak nyűg a gazdájuknak. Üdvözlettel és köszönettel. Ortó Árpádné,Hódmezővásárhely,Lázár u. 49.( Maja)"
 
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete-Balogh Ernő elnök.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség