Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

2016. 06. 25.-én látogattunk el először Majáékhoz Vásárhelyre.
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete, Ernő Balogh valamint Ágnes Nyitrai a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete részéről szemrevételezte a segítségkérő cicakolóniáját.
A 17-20 cica nekünk is feladta a leckét, azonnal orvosi segítséget kértünk. A cicák azonnali kezelésben részesültek, antibiotikumot, élősködő irtót, fogamzásgátló injekciót (az esetleges vemhesség elkerülésére) és ezután folyamatos kezelést kaptak. Ahogy állapotuk javult, beindítottuk az ivartalanítási "mini-programot" is.
Mára a kolónia nagy része ivartalan, és egészségesek.
Az örökbe adható kicsik szerető otthonban vannak.
Természetesen az eledeltámogatás sem maradt el.
Mindkét egyesület kitett magáért. Munkánk meghozta gyümölcsét. Maja levele önmagáért beszél. A kolónia életét folyamatosan figyelemmel kísérjük ezután is, és lépünk, ha esetleg probléma adódna. Jó egészséget kívánunk Majának, családjának és mentett cicáinak! Ez a nem kis projekt csak a két szervezet összefogása, együttműködése révén jöhetett létre. Sajnos számtalan ilyen kolónia él a megyében, és a legtöbbjük nemhogy segítséget nem kér, egyenesen elzárkózik a segítségnyújtás elöl.

 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség