Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Egyik öröm pillanatunk az volt, amikor az Alpha Zoo Szeged - Auchan üzletéből elszállítottuk az állateledel adományokat, amelyeket ti, állatbarátok hagytatok ott a védenceink számára. Nagyon jól esik a számunkra, hogy vásárlásotok során gondoltatok az állatainkra és az üzletnek is köszönjük, hogy az adományokat mindig kipótolják.
 

Szomorú hír, hogy az állami pályázatunk nem nyert! A „Városi Civil Alap” nevezetű pályázaton indultunk, de sajnos nem nyert. Pedig szerettük volna a központunkat fejleszteni, a kenneljeinket bővíteni, egy 21. századnak megfelelő cicaházat megépíteni és egy hospice cicalakot is a beteg, FIV-es cicáinknak. Szerettünk volna betonoztatni és nem is sorolnánk . . . hiába látszódik úgy, hogy fontos az állatvédelem az országban, mi nem ezt érezzük. És nem azért, mert mi nem nyertünk. Hanem azért, mert információink szerint egy állatvédő szervezet sem. Továbbra is rátok, támogatóinkra kell, hogy támaszkodjunk!

Lujzi másodvonalbeli szemkezelése is megkezdődött. A meglévő szemcsepp mellé még pluszban kapott egyet és egy kenőcsöt is. A hasát egy hónapon belül kell ultrahangozni, akkor megyünk kontroll vizsgálatra.
Füge cicának be tudtuk szerezni a gyógy tápját, köszönhetően nektek! Vele szűk egy hét múlva megyünk laborvizsgálatra, megnézik, javultak-e a máj funkciók. Nagyon bízunk benne, hiszen megérdemli a boldog életet és azt, hogy kiköltözhessen a Cicalakba.
Utcán etetett, kolóniás cicák ivartalaníttatására továbbra is van lehetőség ingyenesen az egyesületünknél. Bővebb információ és jelentkezés az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen keresztül történik.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!

Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! Köszönjük, ha gondoltatok a védenceinkre a bevallásotokkor!
Adószámunk: 18298091-1-06
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.

Állatorvosunk rendelőjében a Kovidoki Állatorvosi Rendelő előterében van pénzadomány gyűjtő urnánk, ha készpénzzel támogatnád a védenceinket, abba bele dobhatod! Illetve, ha parazitairtót (bolhairtót, féreghajtót, szívféreg megelőző tablettát), esetleg gyógytápot vásárolnál a védenceinknek, azt is megteheted ott és le is adhatod egyúttal az adományt, át fogjuk venni.
A doktor úr új oldala ehhez: Kovi Doki Petshop
Cím: Hódmezővásárhely, Simonyi utca 16. szám.

Szegeden az Alpha Zoo Szeged - Auchan üzletben is támogathatjátok a védenceinket állateledel megvásárlásával! Az adományt a kihelyezett gyűjtő hengerben elhelyezhetitek! Ha nem találnátok, kérjétek az eladók segítségét!

Hálásan köszönjük!
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete
www.hmvhelyiallatvedok.eu

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség